2014. január 23., csütörtök

http://ingyen.ingatlan.hu rss

http://ingyen.ingatlan.hu rss


Eladó Ház Vág19,000,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

A Rábaköz gyöngyszeme Vág. A fényes vizek partján, a Rába folyó egyik legszebb, vadregényes kanyarulatában, ahol a híd ível át rajta, találja családi házunkat. A híd összeköt három megyét. Győr-Moson-Sopron megyéből, mint kapun lehet elérni Veszprém és Vas megyét. Száz kilométeres körzetben nagyon sok híres és érdekes település és tájegység található. Ausztria közelsége, valamint Győr-Moson-Sopron megye gazdagsága a falu varázsa nagy vonzerőt képvisel. Házunk L alakban helyezkedik el (240 négyzetméter) a falu központjában, a Rába partjától kb. 300 méterre. A telek 3277 m2, ami megfelel 911 négyszögölnek, 0.328 ha, 0.569 kh. Meg kell tekinteni személyesen vagy szálláshely portálokon keresse: Vág Refidim vendégház. Mi képzeletben három részre osztottuk. Az első rész a mi saját lakrészünk. Előszobából nyíló, nagy terekkel, ahol az utcainál az amerikai beütés dominál. Egy térben van a konyha, ebédlő nappali, külön bejáratú fürdővel. Az előszobából még egy fürdő nyílik, ami a hálóhoz tartozik. A belső szoba a nagy hálószoba, amiből nyílik a gardrób, ahol még a mosó-vasaló, közlekedő található. Ennek a területe a - kazánházat is beszámítva, amit az udvarról érünk el,- kb.80 m2. A ház másik része egy két bejáratú konyhából - ami egyben társalgó is -, és három külön bejáratú szobából áll. Minden szobához külön onnan nyíló fürdőszoba: zuhanyzóval, mosdóval, vécével. Ez kb.70 m2. A harmadik rész egy most barkácsszobának kinevezett 25 négyzetméteres ferdetetejű szoba. Ami folytatódik egy nagy teraszban egy zárt műhelyben, és három kocsi részére készített garázsban. Ezeknek a teteje is ferde síkú és hullámpalás. Itt áll a nagy diófa. -Ezt szívesen magunkkal vinnénk- Itt található még a bográcsozó, szalonnasütő hely. Tovább a gyümölcsös és a sok-sok veteménynek állattartásnak, illetve pihenésnek való hely. A telek utcai frontja széles ahol nagy a gépkocsi behajtó és mellette még 100 négyzetméteres hullámpalával fedett terasz van előtte egy kicsi előkerttel, sok tujával. A ház középsőrészét falusi szálláshelyként hasznosítjuk, a harmadik pedig mind a privát, mint a vendéglátást szolgálja ki. A ház régi, így tartozik hozzá egy téglával kirakott boltíves pince is. Vállalkozó szellemű fiatalak, vállalkozok, összeköltözők, a természet szerelmesei itt megtalálhatják és megvalósíthatják elképzeléseiket, vágyaikat.

Kiadó Lakás Budapest XI. kerület 85,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

XI. SZERÉMI ÚTON másfél szobás téglalakás kiadó hosszú távra, akár azonnali költözéssel. 44 m2-es, felújított, részben bútorozott: konyhabútor, néhány berendezési tárgy, mosógép található a lakásban – hűtő nincs. Adottságai kitűnőek: franciaerkélyes, szobái külön bejáratúak, a konyha ablakos, a fürdő és a WC külön van; kis kamrája és gardróbja is van. Csendes, világos lakás 14 lakásos téglaház 1. emeletén – fűtése gázkonvektor. Jellegzetesen budai hangulat, nyugodt, környezet, nem messze az Újbuda Centertől, kiváló közlekedés és infrastruktúra. A ház előtt a parkolás ingyenes. Gyermek befogadó nyilatkozattal nem akadály, esetleg egy csendes, a többi lakót nem zavaró kutyával is költözhető. Rezsije kimondottan alacsony: közös költség 6.300 forint (korlátlan vízfogyasztással!), minden más (villany és gáz) mérhető. Bérleti díj: 85.000 (beköltözéshez kéthavi kaució szükséges). Érdemes megnézni: igényes, barátságos otthona lehet fiataloknak, pároknak, egyedülállóknak, de akár kisebb családoknak is kitűnő közlekedésnél, hangulatos környezetben! Érdeklődni hétvégén is – elsősorban telefonon: 20/802-00-02 Ingatlanirodák, kérem, ne keressenek!

Eladó Ház Tököl 13,500,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Tököl kertvárosában, 1992-ben épült 138 m2 lakóterületű, kétszintes, alápincézett, két generációnak is alkalmas téglaház, 720 m2 összközműves telekkel eladó. A földszinten szoba,konyha, tágas nappali, étkező, fürdő,wc található. Az emeleten tágas előtér, fürdő, wc, 4szoba (melyből egy járólapos, mely 2 generáció esetén konyhának is használható). Mindkét fürdő kádas. Nagy terasz, a pincében külön kazánház található, mely vegyes és gáztüzelésre is alkalmas. A ház hévállomáshoz és volán buszállomáshoz is közel van.

Eladó Ház Budapest XVI. kerület 79,900,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Árpádföld -\"Pest Rózsadombján\"- kertvárosi családi házas környezetében kétszintes luxus kivitelű, DNy-i tájolású, ötszobás, amerikai konyhás, padlófűtéses, a nappaliban kandalló, két beállásos garázsos, fűthető medencés, távirányításos bejárati, garázs kapukkal, automata öntözőrendszerrel, külső-belső riasztóval, fóliázott ablakokkal kialakított családi ház mérsékelt kínálati áron eladó. A környék infrastrukturális ellátottsága megfelelő, jól megközelíthető ( 75, 144, 311, autóbusszal (Örs vezér tér, Rákosszentmihály) elérhető, megállói 500-700 m-re találhatók, összközműves, térvilágított, járdával ellátott utcában helyezkedik el az ingatlan. A kínálati ár tartalmazza a magas színvonalon kialakított beépített konyhai szekrénysort is. A családi ház műszaki állapotát tekintve azonnal beköltözhető, felújítást nem igényel. Rezsiköltség: villanyáram: 26.000,- Ft/hó (átalány) földgáz: 42.000,- Ft/hó (átalány) víz-csatorna:20.000,- Ft/hó

Eladó Telek Vál 3,500,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Panorámás építési telek,fele részben bekerítve.Betonútról kocsibejáró.Dísz és gyümölcsfák vannak raj ta.Közművesítés megoldható.20m2 faház van rajta. Érdeklődni: 06209149205 telefonon

Eladó Telek Szombathely 600,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Szombathely - Parkerdőben 512 nm-es telek eladó . A kert alkalmas kertészkedésre vagy akár kis házat is lehet rá építeni. Közművek a kert előtt. 15 nm-es szerszámtárolóval

Eladó Ház Rábapaty 4,000,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Rábapatyon Bem utca legvégén, Sárvártól néhány km-re, csendes családi házas zsákutca végén régi parasztház nm-es telekkel eladó. Építési telekként is hasznosítható; az utcafronttól legtávolabbi végében elhelyezkedő kódisállásos parasztház alapos felújítást igényelne, melyet elvégezvén azonban különleges arculatú műemlék jellegű épületként szolgálhatná jövendő gazdáját. A villany a házban, a többi közmű a telekhatáron. A telek dupla telek, 2 helyrajzi számon jegyzett, sok termő gyümölcsfa gazdagítja és egy ásott kút is található rajta. Érdeklődés a 0630 225 2800-as telefonon.

Eladó Ház Rácalmás 27,000,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Nyugalmas kis utcában, rendezett környezetben kétgenerációs családi ház, nagy kerttel eladó. Pékség, élelmiszerbolt, zöldséges és buszmegállók a közelben. Fenti lakrész kb.: 90nm, míg az alsó 60nm. Fent 3 háló, nappali, konyha/étkező terasszal, fürdő, wc, előtér. Lent 1 háló, nappali, konyha/étkező, fürdő/wc, előtér. Gáz- és vegyes tüzelésű kazán, külön helységben fatároló. Fúrt kút, rendezett kert, és a telek végében tárolóhelység. +36307158439 / messviki93@gmail.com

Eladó Lakás Veresegyház 8,700,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Eladó! Veresegyházon, egy azonnal költözhető, 2010 -ben épült, fiatalos, 35 m2 -es tetőtéri, tégla építésű társasházi lakás. Nappali - amerikai konyha + 1 fél szoba + fürdő. Belső közös udvar van. Főútvonalhoz, bölcsihez, ovihoz, iskolához, misszióhoz, CBA -hoz, uszodához közel. Busz 5 perc séta. A fűtés és a meleg víz termál rendszerű (kedvező ár!). Klíma műszaki előkészítés (kiállás) van kialakítva. A lakáshoz tartozik egy pincetároló(3 m2), valamint egy parkolóhely a ház előtt. Írányár: 8 700 000 Ft. Telefon: (30) 9317-883 E-mail: laszlo.storcz@gmail.com

Eladó Ház Gödöllő 32,500,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Gödöllőn nagyon jó környéken, szép kertes házas környezetben felújított nappali+5 szobás, alápincézett(107nm) családi ház eladó! 38-as PTH tégla építés, 45cm ikersejt tégla. Garázs a szuterénben és finn szauna. Víz és villanyvezetékek cserélve, új burkolatok, műanyag nyílászárók a földszinten, felső szinten fa. Az alsó szint jelenleg szépség szalonként működik, fodrászat, kozmetika, szolárium stb. Két generációnak is alkalmas, mert két külön bejárattal rendelkezik, de akár újra egybe is nyitható. Két fürdőszoba, 3db mellékhelyiség. Fűtése gázkazánról és cserépkályhával történik. Beépített konyhabútor az árban! Buszmegálló, autópálya felhajtó, iskola-óvoda 5-8perc alatt elérhető. Irányára: 32,5 MFt Kisebb családi ház vagy téglalakás beszámítása szóba jöhet! Megtekinthető telefonos időpont egyeztetés alapján: Sápi Zoltán (20) 804-2102 sapizoltan@godolloi.hu GÖDÖLLŐ INGATLANKÖZPONT - www.godolloihaz.hu : Gödöllő és környéke legnagyobb ingatlan választéka /Gödöllő, Szada,Veresegyház, Kistarcsa, Kerepes, Erdőkertes, Fót, Dunakeszi/ eladó-kiadó családi ház, telek, lakás! Hitelügyintézés! Ingatlan építés és felújítás!

Eladó Új építésű lakás Gödöllő 17,900,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Eladó új építésű lakás geotermikus fűtéssel Gödöllőn! Akció az első vásárlók kedvezményt kapnak! Gödöllőn a belvárosban új építésű társasházban található az ingatlan, mely korszerű fűtéstechnológiával ellátott (geotermikus fűtés) és a telek saját fúrt kúttal rendelkezik ezáltal igazán kedvező havonta a rezsi költsége! A fűtés Geo tarifás hőszivattyúval ellátott, ami télen fűti nyáron pedig hűti lakást, az ablakokban 3 rétegű üveg van így igazán jól szigetel. Az épület 38-as PTH téglából épült 10cm-es dryvit szigeteléssel. Az ingatlanhoz egy belső, zárt udvaron fedett kocsibeálló tartozik, mely a vételár részét képezi. Kulcsrakész ára: 17.900.000.- Ft Megtekinthető telefonos időpont egyeztetés alapján: Sápi Balázs (20) 772-2429 sapibalazs@godolloi.hu GÖDÖLLŐ INGATLANKÖZPONT - www.godolloihaz.hu : Gödöllő és környéke legnagyobb ingatlan választéka /Gödöllő, Szada,Veresegyház, Kistarcsa, Kerepes, Erdőkertes, Fót, Dunakeszi/ eladó-kiadó családi ház, telek, lakás! Hitelügyintézés! Ingatlan építés és felújítás!

Eladó Ház Aszód 12,990,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Budapesttől 40 km-re, Aszódon, 633 m2-es telken téglából épült, tetőtér beépítéses, 4 szobás, 105 m2 alapterületű, összközműves családi ház, tehermentesen, tulajdonostól eladó! A ház az M3-as sztrádától autóval 5 percre, a régi 3-as út közvetlen közelében, bolt, piactér, buszmegálló, vasútállomás, gyógyszertár, orvosi rendelő és rendelőintézet 2 perc járásra van. Gyermekes családoknak kedvező az óvoda, bölcsőde, általános iskola közelsége, és az, hogy két tannyelvű gimnázium és uszoda közvetlenül a szomszédban van. A ház két generációs család részére is kiváló lakhatást biztosít. . A ház fűtése központi gázcirkóval és fatüzeléssel is megoldott. Fedett gépkocsi beálló az udvaron. A ház riasztófelügyelethez bekötött riasztóval, kábeltévével, internettel és vezetékes telefonnal felszerelt. A földszinten fedett terasz, 3x3m-es járólapozott előszoba, 2 db 4,5x4m-es laminált padlós szoba, 4x3m-es járólapozott konyha, járólapozott fürdőszoba WC-vel, spejz és az emeletre felvezető lépcsőfeljáró található. Az épület részben alápincézett. Az emeleten 3x3m-es parkettás előszoba, 1 db 13m2-es és 1 db 15 m2-es parkettás hálószoba, WC, gardrób és egy nyitott, déli fekvésű, kertre néző terasz található. A tető 10 évvel ezelőtt lett teljesen felújítva. Az udvaron ezüstfenyő ölelésében kerti szaletli (filagória) van, amely kellemes családi összejövetelek, vagy kerti partik megrendezésére kiválóan alkalmas. Munkahelyek 20 km-es körzeten belül találhatók! Érdeklődni a 30-9982-029-es telefonon, vagy a 2012eletmegpenz1@gmail.com e-mail címen lehet.

Eladó Telek Gödöllő 3,900,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Eladó zártkerti telek Gödöllőn, Sparhoz közel. Az 1036nm-es telek a mellette lévő telekkel együtt is eladó. Irányára: 3,9MFt. 2 db telek vásárlása esetén az irányár 7,8MFt. Megtekinthető telefonos időpont egyeztetés alapján: Sápi Tamás (20) 944-7025 sapitamas@godolloi.hu GÖDÖLLŐ INGATLANKÖZPONT - www.godolloihaz.hu : Gödöllő és környéke legnagyobb ingatlan választéka /Gödöllő, Szada,Veresegyház, Kistarcsa, Kerepes, Erdőkertes, Fót, Dunakeszi/ eladó-kiadó családi ház, telek, lakás! Hitelügyintézés! Ingatlan építés és felújítás!

Eladó Nyaraló Pécs 6,900,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Apartman lakások az Adrián, már 23000 EUR-ért. Minden információ megtekinthető: www.arthur-apartments.com Kapcsolat: 06209817037 e-mail: marketing.hu36@gmail.com

Eladó Telek Veresegyház 13,200,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Veresegyház kedvelt részén a Hegyekben építési telek eladó! A telek 985m2-es ahol minden közmű bekötésre került. 16.5m-es utcafront, déli fekvés. A telken dísznövények termő gyümölcsfák lettek ültetve. A területen megtalálható egy 40m2-es faház ami konvektoros fűtésű, szobával, nappalival, fürdőszobával, konyha étkezővel lett kialakítva. Járólapos nagy , D-i fekvésű terasz. Iár:13.2MFt. Megtekinthető telefonos időpont egyeztetés alapján: Saját Tibor (20) 539-1988 sajattibor@godolloi.hu GÖDÖLLŐ INGATLANKÖZPONT - www.godolloihaz.hu : Gödöllő és környéke legnagyobb ingatlan választéka /Gödöllő, Szada,Veresegyház, Kistarcsa, Kerepes, Erdőkertes, Fót, Dunakeszi/ eladó-kiadó családi ház, telek, lakás! Hitelügyintézés! Ingatlan építés és felújítás!

Eladó Lakás Gödöllő 21,000,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Gödöllő belvárosában újszerű geotermikus lakás eladó! 2011-ben PTH 38-as téglából épült, 10 cm-es dryvittal szigetelt 4 lakásos társasházban helyezkedik el. 88 m2 alapterületű, galériázott. 24 m2-es nappali mellett kialakításra került egy kisebb szoba, amerikai típusú konyha, kamra, zuhanyzós fürdőszoba, valamint külön mellékhelyiség. A galériáról további két szoba érhető el. Fűtéséről korszerű fűtéstechnológia, geotermikus fűtés gondoskodik. Geo tarifás hőszivattyúval ellátott, ami télen fűti nyáron pedig hűti lakást. Teljesen független a gázárak változásaitól. Az ablakokban 3 rétegű üveg van így igazán jól szigetel. A telek saját fúrt kúttal rendelkezik ezáltal igen kedvező havonta a rezsi költsége. Az ingatlanhoz egy belső, zárt udvaron fedett kocsibeálló tartozik, mely a vételár részét képezi. Sétával pillantok alatt elérhetők az üzletek, közintézmények, iskola-óvoda, tömegközlekedés. Irányár: 21.000.000.- Ft. Az első vásárlók kedvezményt kapnak! Megtekinthető telefonos időpont egyeztetés alapján: Sápi Balázs (20) 772-2429 sapibalazs@godolloi.hu GÖDÖLLŐ INGATLANKÖZPONT - www.godolloihaz.hu : Gödöllő és környéke legnagyobb ingatlan választéka /Gödöllő, Szada,Veresegyház, Kistarcsa, Kerepes, Erdőkertes, Fót, Dunakeszi/ eladó-kiadó családi ház, telek, lakás! Hitelügyintézés! Ingatlan építés és felújítás!

Eladó Ház Erdőkertes 20,000,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Erdőkertes központi részén, mindenhez közel családi ház eladó! Körbekerített 1042m2-es terület, elektromos távvezérelt nagykapuval. A kertben található egy különálló zárható garázs és egy fedett autóbeálló. A ház hasznos alapterülete 96m2, 2008-ban teljes körű felújításon esett át. A villany-víz-csatornarendszer kicserélésre került új járólapok, parketták lettek beépítve. A bejárati ajtó és nyílászárók műanyagok lettek, ablakokon redőny és szúnyog háló található. Két fürdőszoba lett kialakítva egyik zuhanyzós másik kádas. A gyönyörű beépített konyhabútor és a háztartási gépek az ár részét képezik. A ház hátsó részén egy 30m2-fedett terasz található. A ház alatt pincerész is megtalálható ahol a cirkó mellett vegyes tüzelésű kazán is helyet kapott, mosókonyha ill, fatároló. Iár:20MFt! Megtekinthető telefonos időpont egyeztetés alapján: Saját Tibor (20) 539-1988 sajattibor@godolloi.hu GÖDÖLLŐ INGATLANKÖZPONT - www.godolloihaz.hu : Gödöllő és környéke legnagyobb ingatlan választéka /Gödöllő, Szada,Veresegyház, Kistarcsa, Kerepes, Erdőkertes, Fót, Dunakeszi/ eladó-kiadó családi ház, telek, lakás! Hitelügyintézés! Ingatlan építés és felújítás!

Eladó Ház Seregélyes 10,000,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Seregélyes-Szőlőhegyen található 2 szoba , étkező + nappalis, hőszigetelt, csatornázott családi ház, a tető bitumenes zsindellyel felújított. A házhoz 2 garázs, fatároló, kazánház tartozik. Az udvar parkosított (kerti fa pavilon, grillezőhely), a kert gazdálkodásra alkalmas (ásott kút locsoláshoz). Buszmegálló 2 percre, csendes, nyugodt környezet. Telekméret 1580 m2

Eladó Ikerház Gödöllő 38,000,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Gödöllőn csendes, természethez közeli részen eladó újszerű 2009-ben épült ikerház! A ház 159m2 lakóterületű, nappali + 3 szobával, dupla garázzsal és 110m2-es pincével rendelkezik! Kizárólag minőségi alapanyagokból készült, 44-es PTH téglából, 10cm dryvit szigeteléssel. Kombicirkó, padló és falfűtés, kandallókémény. A falhűtés előkészítve. Meranti fa nyílászárók 3 rétegű üvegezéssel. Akár két külön lakásnak is használható, mert külön fűtésrendszere van, külön órákkal felszerelve. Irányára: 38 MFt Megtekinthető telefonos időpont egyeztetés alapján: Sápi Zoltán (20) 804-2102 sapizoltan@godolloi.hu GÖDÖLLŐ INGATLANKÖZPONT - www.godolloihaz.hu : Gödöllő és környéke legnagyobb ingatlan választéka /Gödöllő, Szada,Veresegyház, Kistarcsa, Kerepes, Erdőkertes, Fót, Dunakeszi/ eladó-kiadó családi ház, telek, lakás! Hitelügyintézés! Ingatlan építés és felújítás!

Eladó Lakás Gödöllő 19,700,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Gödöllő belvárosában újszerű geotermikus lakás eladó! 2011-ben PTH 38-as téglából épült, 10 cm-es dryvittal szigetelt 4 lakásos társasházban helyezkedik el. 73 m2 alapterületű, galériázott. 19 m2-es nappali mellett kialakításra került egy kisebb szoba, amerikai típusú konyha, kamra, sarokkádas fürdőszoba, valamint külön mellékhelyiség. A galériáról további két szoba és egy mellékhelyiség érhető el. Fűtéséről korszerű fűtéstechnológia, geotermikus fűtés gondoskodik. Geo tarifás hőszivattyúval ellátott, ami télen fűti nyáron pedig hűti lakást. Teljesen független a gázárak változásaitól. Az ablakokban 3 rétegű üveg van így igazán jól szigetel. A telek saját fúrt kúttal rendelkezik ezáltal igen kedvező havonta a rezsi költsége. Az ingatlanhoz egy belső, zárt udvaron fedett kocsibeálló tartozik, mely a vételár részét képezi. Sétával pillantok alatt elérhetők az üzletek, közintézmények, iskola-óvoda, tömegközlekedés. Irányár: 19.700.000.- Ft. Az első vásárlók kedvezményt kapnak! Megtekinthető telefonos időpont egyeztetés alapján: Sápi Balázs (20) 772-2429 sapibalazs@godolloi.hu GÖDÖLLŐ INGATLANKÖZPONT - www.godolloihaz.hu : Gödöllő és környéke legnagyobb ingatlan választéka /Gödöllő, Szada,Veresegyház, Kistarcsa, Kerepes, Erdőkertes, Fót, Dunakeszi/ eladó-kiadó családi ház, telek, lakás! Hitelügyintézés! Ingatlan építés és felújítás!

Eladó Új építésű lakás Budapest IV. kerület 19,900,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Eladó vagy értékegyeztetéssel kisebb ingatlanra (lakás, föld) cserélnénk üresen álló, azonnal beköltözhető budapesti lakásunkat. A lakás Újpest Központban, az Árpád úton, az Oxigén Wellness Központ közelében, 6 éve épült, szép belső parkkal rendelkező társasházban található. Fiatalos elrendezésű, világos, tágas, nagy belső terekkel kialakított 76 nm-es erkélyes ingatlanunk, kiválóan alkalmas lakásnak, irodának vagy rendelőnek is. A lakás klimatizált, riasztóval ellátott, egyedi bútorozású (tükrös tolóajtós gardróbszekrények, igényes, modern Sykora konyhabútor, minőségi Teka és Elektrolux beépített készülékekkel). A lakáshoz igény esetén két egymás melletti hely tartozik a ház alatt található mélygarázsban.

Eladó Ház Becsvölgye 6,000,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Zalaegerszeghez közeli családi ház új villamos és vízvezetékhálózattal Becsvölgyén, Zalaegerszeghez közel, 80 m2-es két és félszobás, jó állapotú családi ház, az udvaron kerekes kúttal, 6 000 000 Ft-ért eladó. A lakásba lépve először egy 5 m2-es világos előszobába jutunk, majd onnan nyílik a 20 m2-es konyhát étkezőt magába foglaló élettér. Innen nyílik a többi helyiség is. A ház alatt 30 m2-es két helyiségből álló pince van, benne kézmosóval, zuhanyozóval és Wc-vel. A terasz alatt még egy különálló tároló található.

Eladó Ház Pécel 22,000,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Pécelen kertes családi ház nagy telekkel eladó! Pécelen eladó egy 1167m2-es telken 1985-ben épült 182m2-es kétszintes családi ház! A földszinten előtér, közlekedő, egy tágas nappali, napfényes konyha+étkező, fürdőszoba, külön mellékhelyiség, egy tárolóhelyiség valamint egy garázs található amely a házból és az udvarról is megközelíthető! A tetőtérben közlekedő-társalgó, két nagy szoba, fürdőszoba és egy 11m2-es erkély kapott helyet! A téli fűtésről gázkazán gondoskodik! A szobákban laminált parketta valamint padlószőnyeg, a többi helyiségben kőburkolat található! Az ingatlan adottságai miatt családi háznak és vállalkozásnak is kitűnő lehetőség!

Eladó Ház Szászberek 14,300,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Szolnoktol 15 kmre elado egy 120nm hasznos alapterületü igényesen felujitott családi ház 1200nm gyönyörü telekkel.A ház teljesen felujitott csövek,villany vezeték stb kicserélve.Vizteres kandallo biztositja a lakásban a meleget.Beépitett gáztüzhely villany sütö.Minden helység tágas,gyerek/vendég szoba/külön bejáratu.Szobák száma3,fürdö szoba,wc,konyha,étkezö,kandallo helység,zárt terasz,nyitott terasz,három gk részére beállo,fatároló,filagoria,grllezö+szalonna sütö.Gk bejáro térkö boritásu,a kertben gyümölcs fák,bokrok gyep.Az ingatlanon nem kell semmit épiteni csak beköltözni és lakni benne.

Eladó Lakás Budapest II. kerület 16,900,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

A II. kerület nevezetes Majláth-házainak egyikében 50 nm-es, magasföldszinti, kertre néző, csendes, másfél szobás polgári lakás új tulajdonosát keresi! A bejárati ajtón belépve egy 3,5 nm-es előszobában -amely beépített ruhásszekrénnyel rendelkezik- szabadulhatunk meg kabátjainktól. Szemben, a konyhában hűtőbe pakolhatjuk mindazt, amit vásároltunk. Egy jó kis kamra is van a hűtés nélkül eltartható élelmiszerek számára. Az előszobából jobbra tartva egy nyugati tájolású, félszobaként működő helyiségbe jutunk (7.14 nm), ahonnan egy kis folyosón közelíthetjük meg a keleti tájolású nappalit. (24.3 nm) A két szoba között van a kádas, illemhellyel egybeépített fürdőszoba. Távollétünkben egy tükörnek álcázott, hatalmas ablakkal szellőztethetünk a lichthofra. A szobák és a kis folyosó hagyományos, csaphornyos tölgyfa parkettával, az előszoba és a vizes helyiségek kerámia lapokkal burkoltak. A roppant hangulatos lakás alapvetően jó állapotú, leginkább nyílászárói kívánják a festéket. A házközponti fűtés, a víz és a sok mindent tartalmazó közös költség havonta mindössze 25-26 ezer Ft. A karakteres, 1930 körül épített ház közlekedés szempontjából kiváló helyen, csökkentett forgalmú utcarészen helyezkedik el. A 11-es busz, a 4-es és a 6-os villamos gyalogosan percek alatt elérhető. A környék biztonságos, ellátottsága kimagasló. A Fény utcai piacon és a Mammut üzletközpontban szinte mindent beszerezhetünk, a kikapcsolódás tekintetében a Mechwart-tér, a Millenáris park és a Marczibányi téri szabadidő központ csak néhány lehetőség a sok közül. Ez a lakás jó lesz Önnek! Vásárolja meg!

Eladó Ház Kazincbarcika 27,000,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

Eladó Kazincbarcikán kertvárosi környezetben egy 2006-ban épült 200m2-es családi ház, melyben 60m2-es garázs található + 60m2-es fedett terasz tartozik a házhoz. Fűtés: gáz és vegyestüzelésű kazán. Rendezett udvar, jó lakókörnyezet. Irányár: 27MFt

Eladó Új építésű lakás Budapest VIII. kerület 14,600,000 Ft

Posted: 23 Jan 2014 03:30 PM PST

ORCZY TÉRNÉL (Csobánc u.), a pár éve épült Orczy-fórumban 1+2 szobás lakás eladó. 58 m2-es, beosztása ideális: szobái mind külön nyílnak, nagy erkélye van, a fürdőszoba kádas. Csendes, napfényes, belső kertre néző lakás gazdaságos, házközponti fűtéssel, új építésű, liftes társasház 1. emeletén. A lakást jelenleg bérlők lakják, ők akár tovább is bérelnék, így befektetésnek is kitűnő. Biztonságos, gyorsan fejlődő, egyre rendezettebb környék, minden irányból jól megközelíthető - az utcán az Orczy-fórum miatt kamera-rendszer működik. Rezsije kedvező: közös költség 18.000 (a házban 24 órás portaszolgálat üzemel, ebben ennek díja is benne van); minden egyéb mérhető - a fűtés díja minimális, A energia-osztályú, korszerű, takarékos fűtése van. Érdemes megnézni: kulturált otthon lehet azok számára, akiknek fontos a jó közlekedés. Irányár: 14,6 M. Érdeklődni hétvégén is - elsősorban telefonon: 20/802-00-02 Ingatlanirodák, kérem, ne keressenek!